Esettanulmanyok
Norbert levele
Azt hiszem, hogy közel másfél éves várakozásnak köszönhetően , - mely a regisztrációt és a felolvasást összekötötte, - sikerült az izgalmaimat és kételyeimet elengednem, és a "minden mindegy" életérzés mágikus nyugalmával tudtam beülni a felolvasószobába. Csodálatos megerősítést abban, hogy a művészi út, melyet magamnak választottam, nagyon fontos és jelentőségteljes, nem csak a saját életemben, de soksok másében is, akikkel a sors öszehoz. Hálás vagyok az életnek, amiért megtudhattam mit rejt a pálmalevelem.
továbbNoémi levele
Számomra rendkívül érdekesre és izgalmasra sikeredett a pálmalevelem felolvasása. Szinte felfoghatatlan, hogy a jövőmet tervezem gondolatban és azt viszont látom, illetve hallom egy több ezer éves pálmalevélről. Mintha a fejembe látnának. Ezer köszönet mindenkinek akik segítettek, hogy jelenlegi életemben ezt megtapasztalhassam.
továbbEdit levele
A beazonosítás fantasztikus volt, azok a részletek, amik frissek voltak és más nem tudhatott még róla senki, az is ott volt. A felolvasás során pedig mindazokat az információkat is megerősítette amiket eddig csak sejtettem. Csodákat fogok megélni! Köszönöm a lehetőséget és a fizikai megtapasztalását a dolgoknak. Nélkületek nem sikerült volna!
továbbZsuzsi levele
Amit eddig féltett titokként őriztem, még magamnak sem igazán bevallva, az most napvilágra került. Azokat a gondolataimat hallottam echoként visszacsengeni a Maharishi által írt levélben, ami mindig is a titkolt vágyam volt, amit soha senkivel még legapróbb részletében sem osztottam meg, mert úgyis őrültnek néztek volna.
Egy szóban összefoglalva: Hiszek magamban. Amit eddig mindig a mások visszaigazolásától vártam, az most belülről jön.
Judit levele
Ha volt 53 évem arra, hogy tévutakon járjak, akkor már van annyi időm, hogy kivárjam a helyes út megmutatását. Nem csalódtam.... Megborzongtam, sok olyan adatot olvastak fel, amit csak én, vagy a szűkebb családom tud. Megdöbbentem, ahogy az életem eddigi történéseit egy pálmalevél olvasó, több ezer kilométer távolságból felolvassa. Az eddigi életem sikereit, örömeit, bánatait! Tudták, hogy mire vágyom, mikor és hogyan kapom meg! Tudták, hogy a közeljövőben mik a terveim, arra, hogyan készüljek fel, mikor leszek nagyon sikeres, milyen gondokra és mikor számíthatok, és meddig fogok élni, mikor leszek nagymama, milyen szakmai előrejutás várható, kik áskálódnak és miért, ellenem! Mit csináltam az előző életemben, annak milyen karmikus hatásai vannak a mostanira s mi ezzel a teendőm? Elhangzott két olyan mondat, melyet előre megálmodtam. Más ember lettem, higgyétek el, képes az ember néhány óra leforgása alatt teljesen másképp gondolkodni az életéről, a másik emberről, eddig ellenségnek hitt embertársairól. Köszönöm, hogy ennek birtokába juthattam. Köszönöm, hogy útmutatást kaptam. Mindenkit bátorítani szeretnék, hogy kerestesse a pálmalevelét, lehet, hogy nekünk, - annak a 162 ezer magyarnak adatott az a feladat, hogy segítsük hazánk és népünk életét.
továbbAndris levele
A pálmalevelem sok más konkrétum mellett tartalmazott valamit, ami épp mostanában igazolódott be: Múlt héten történt egy autóbaleset, amelynek körülményeit levelem pontosan megfogalmazta:
továbbK. László levele
Örömömben elsírtam magam. Óriási boldogság fogott el, de ez nem az a fajta hétköznapi boldogság, amiről az emberek beszélnek, ezt szavakkal nem lehet átadni.
továbbViki
Döbbenetes élmény volt számomra, mikor a beazonosításon a sokadik pálmalevél köteget végighallgatva végül a szüleim, a kislányom és a volt férjem keresztnevét olyan tiszta magyarsággal ejtette ki az olvasó, mintha egész életében ezt gyakorolta volna. Valami megmozdult akkor, ott bennem, tudtam ez az én levelem… sok-sok információ következett ezután, ami mind-mind a személyes élményem, addigi életem része volt: és tényleg az „ÉN LEVELEM” pontos információkkal.
továbbMária
Életemnek egy olyan pontjára jutottam, hogy nagy szükségem volt iránymutatásra. Úgy érzem, hogy a lehető legjobb időpontban történt meg a felolvasás. Hiszem, hogy a pálmalevelemben megírtak igazak. Ezért teljesen nyugodt vagyok mert nem kell azon aggódnom, hogy a váltás rosszul sikerülne.
továbbIldi
Tulajdonképpen ez a várakozás egy utazás a levelünkhöz, és ez is már egy tanítás –és ahogy ezt feldolgozzuk az is az út része: mi magunknak ennyit kell hozzátennünk, hogy megkaphassuk. Az életem amióta kapcsolatba kerültem a pálmalevelekkel, tavaly decemberétől teljesen jó irányt vett, a munka területén is, valamint egyre kiegyensúlyozottabbak lettek a hétköznapjaim.
továbbPiroska
Választ kaptam a ki nem mondott kérdésre a perrel kapcsolatban, amely javamra fog eldőlni még a következő születésnapom előtt ...
továbbS. Judit
A pálmalevelem beazonosítása elsőre sikerült és hamarosan a felolvasásra is sor került, ami igazán megrázó volt. Hihetetlenül sokat kaptam: megdöbbentett, hogy annyira fontos a személyem, az életem, a körülményeim, hogy 2000 évvel ezelőtt leírták, átmásolták, őrizték az információt… azért, hogy egy adott napon, pontosan a maga idejében megismerjem. Megtisztelő, de ijesztő érzés is egyben, mázsás súlyként nehezedett rám a feladat és a távlatok. A hallottak letaglóztak és szinte napokig a felolvasás hatása alatt voltam.
továbbT. Judit
Életem legmeghatározóbb élménye volt, amikor személyes pálmalevelem feltárta előttem életem valódi célját. Olyan érzés volt, mint amikor egy sötét szobában hirtelen felkapcsolják a lámpát és minden világossá válik.
továbbSaci
Pontosan arra adott választ a pálmalevelem, amit egész életemben nem értettem: Nem bántok meg senkit szándékosan, mégis sok igazságtalanság ért. Eddig csak gondoltam rá, hogy előző életeim valamelyikében tettem bizonyos nem túl etikus dolgokat, de most fel is olvasták azt.
továbbÉva
Karácsonyra nem is kértem mást a családomtól, csak ezt. 2010 tavaszán megtörtént a beazonosítás, majd nem sokra rá a felolvasás. Fontos kérdések fogalmazódtak meg bennem a felolvasás napjára. Az anyagi helyzetünkkel, a gyerekeimmel, a párommal, a jövővel kapcsolatban. Ezekre a kérdésekre egytől egyig választ kaptam, anélkül, hogy a kérdést fel kellett volna tennem.
továbbKati
Nekem igazából nem volt konkrét kérdésem, inkább az évek során felgyülemlett "apróbb miértekre" kerestem válaszokat! Nem azt vártam, hogy egyértelműen megkapom ezeket, inkább azt szerettem volna, hogy az összefüggéseket megértsem! Ez sikerült is és messzemenőkig boldog és elégedett vagyok azzal, ami a pálmalevelemből kiderült!
továbbS. Andrea
Csodálatos, ugyanakkor megdöbbentő érzés volt hallgatni a pálmalevél olvasót, amint elmondta a jelenlegi lelkiállapotomat, hol tartok a tanulmányaimmal, milyen munkát végzek, milyen irányba tartok, a közeli és távoli jövőmet.
továbbM. Ágnes
Még ez a test meg sem született, még a szülei sem, akiknek szintén tudták a neveit, valamint a gyermekeimét, a férjemét, a házasságom, a foglalkozásom, a betegségeim, és a szerencsés éveim, esetleg a kevésbé szerencsés éveim mikéntjét. Évről évre megmondták, attól a naptól kezdve, amikor találkoztam az első pálmalevelemmel, hogy mi fog történni velem, éves felsorolásban, egészen a halálom várható időpontjáig.
továbbM. István
Tudtak rólam, és még annál többet is, mint amit én önmagamról. A jövőmről beszéltek. A felolvasás végén jöttem rá, hogy most már a tudás állapotában vagyok, a jövőmmel kapcsolatban, és így túllátok a nem tudás állapotain.
továbbM. Mária
A pálmalevelem pár hónapja került felolvasásra. Az élményeim, amiket szeretnék megosztani Önökkel, mindenképpen pozitívak! Mindig is attól tartottam, hogy rövid földi életem lesz, boldoggá tett, amikor felolvasták, hogy 74 életévemben még látnak. Az egészségügyi állapotomat részletesen levetítették, kisebb múló betegségeket említettek, aminek szintén örültem.
továbbSz. Ilona
Hála és köszönet Balázsnak, a tolmácsnak. Ő egy rendkívüli fiatalember, aki előtt tartalmas jövő áll. A pálmalevelemben nagyon sokszor elhangzik az előreláthatólag szó, ami arra enged következtetni, hogy megválaszthatom a saját jövőmet.
továbbSz. Erika
…minden dicséretet megérdemel az a csapat akik segítik a konzultációk lebonyolítását, különösen kiemelném az indiai-angol szöveg lelkes és magas színvonalú interpretálását.
továbbR. Kata
... egyik "karmaoldó" feladat az volt, hogy 1 éven át minden vasárnap menjek el templomba. Gondoltam magamban, ezzel jól beletaláltak: egészen gyerekkoromtól kezdve valamiért, nem tudom megmagyarázni, miért, de sosem szerettem templomban lenni és egyáltalán a vallásos jelképeket, tárgyakat látni. Erre pont ezt kapom...talán nem véletlenül.
továbbMédia
Több riport is készült rólunk. Ezekből további információkat tudhat meg Szövetségünkkel kapcsolatban.
Megtekintésükhöz kattintson a képek alatti linkekre:

Fókusz riport az RTLKlub-on 2010. április 23. - A felolvasás

Félkettõ riport az RTLKlub-on 2009. december 8.

